2014. április 30., szerda

Feketekagylós spagetti

                                          Egyszer, nagyon régen Horvátországban ettem fekete kagylót. Csak úgy, egyszerűen meg volt párolva fokhagymával és kenyérrel tálalták. Egy, a helyiek által mutatott, eldugott kis hátsó kertben, ami egy igen picinyke kis vendéglő volt, két asztallal. 
Soha előtte nem ettem kagylót emlékezetem szerint, de ez ott annyira ízlett, hogy elképesztő. Azóta eltelt sok idő és mindig kacérkodtam a gondolattal, de fagyasztottat semmiképpen sem akartam venni... Marcim nem is annyira van oda semmiért ami tengeri -kivéve a halat-, így nem is erőltettem csak magam miatt. 
                                Mióta azonban Londonba költöztünk ámulok és bámulok, újra és újra a szupermarket halpultján... Lehet, hogy otthon is ilyen szép, csak mi mindig elkerültük? Nem tudom, de tekintve, hogy a héten egyedül voltam, vettem magamnak végre feketekagylót. Spagettivel tálaltam.                                                  Igaz, hiányzott a tengeri szellő, a napsütés és a nyári barnaságom :), de amíg ettem ezt a tányérnyi "nyarat", szuper jó volt visszaemlékezni. Ha tehetitek, és kaptok élő kagylót, feltétlen próbáljátok ki egyszer az életben (legalább). Tudom sokan ódzkodnak, habár lehet, hogy még nem is kóstolták... Ez a legnagyobb butaság, amit tenni lehet. Kijelenteni valamiről, hogy nem szereti, mikor még nem is evett az ember.
Szóval találjatok rá alkalmat és készítsétek el. Egy két jótanács a vásárlás utánra:
  1. Amelyik kagyló nyitva van és ütögetésre sem csukódik be, azt dobd ki!
  2. Ha nem fogyasztod el a vásárlás napján egyszerűen csak tedd be a hűtőbe egy tálba, letakarva fogyasztásig, (ami minél előbb legyen). Semmiképp ne önts rá vizet, hiszen a kagyló sós vízben él, az édes vízben meghal.
  3. Főzés előtt alaposan sikáld meg a héját pl.: egy soha nem használt körömkefével.
  4. Amelyik kagyló főzés után nem nyílt ki, az valahogy átjutott a rostán és halott, így ne fogyaszd el, egyszerűen dobd ki, ne aggódj ettől még ehető a fogás.
  5. Ha valamelyik kagyló csak kicsit nyílt csak ki, egy másik kagylóhéj segítségével nyisd fel, nehogy elvágd az ujjadat.
Amúgy nem bonyolúlt, ezen kívül nincs más szabály amire figyelni kéne :).




Hozzávalók: 2 személy részére

  • 500 g ÉLŐ feketkagyló, ami nagyon - nagyon friss
  • 3 gerezd fokhagyma
  • egy kevés őrölt csili, vagy szárított csili összemorzsolva (én fél teákanállal tettem bel, de ez ízlés dolga)
  • petrezselyem (mennyisége szintén egyénfüggő)
  • durumlisztből készült száraz spagetti tészta (30 dkg)
  • 2 maréknyi koktélparadicsom (kb 20 db)
  • só, bors, olívaolaj


Az elkészítés menete:
  1. A kagylókat alaposan mossuk meg, azokat amelyek ütögetésre sem reagálnak (összekocogtatsz kettőt) sajnos halottak, így azokat dobd ki!
  2. Tegyél oda egy nagy fazék vizet forrni a tésztának, alaposan sózd meg.
  3. Hevíts egy mélyebb serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat és préseld bele a fokhagymákat, majd add hozzá a csilit.
  4. Forgasd át a fokhagymát és tedd a serpenyőbe a kagylókat. Adj hozzá 1 dl vizet és fedd le 1 percre.
  5. Tedd a tésztát a forrásban lévő vízbe és főzd 3 percig.
  6. Vedd le a fedőt a kagylókról, amelyikek nem nyíltak ki dobáld ki őket. Nyomkodd a kagylók mellé a koktélparadicsomokat. Közben vigyázz, mert bizony minden könnyen paradicsomos lehet :)! Tapasztalat, hidd el nekem...
  7. Tedd a tésztát a serpenyőbe és adj hozzá a főzővízből is egy merőkanállal.
  8. Keverd jól össze az egészet, sózd borsozd, majd fedd le addig, amíg a tészta teljesen át nem fől.
  9. Ezután tálalhatod a friss apróra vágott petrezselyemmel és a tengeri herkentyűknél elmaradhatatlan citrom gerezddel.
Jó étvágyat!


2014. április 28., hétfő

Vöröslencse saláta chorizoval+ egy koktélparadicsom felező trükk :)

                                     Kezdjük azzal, hogy mi fán terem a chorizo? :) Biztosan sokan hallottatok már róla, de lehet eddig nem volt hozzá szerencsétek. A chorizo (ejtsd: [tʃo'ɾiθo]) a spanyol konyha egyik jellegzetes kolbász terméke, amely nagyon hasonlít a magyar füstölt kolbászhoz. Enyhén csípős és mivel itt nincs sajnos Gyulai, ezért ezt használtam ebbe az ételbe. 
Amúgy, így utólag nem bántam meg, (amúgy is tudatos volt a választás :)) hiszen ad bőven plusz ízt az enyhe csípősséggel és feldobja ezt az egyszerű, ám annál finomabb meleg salátát. Ajánlom ebédre, arra az esetre, ha nem kívánunk sok időt a konyhában tölteni.


Hozzávalók: 2 személy részére
  • 2 bögre száraz vöröslencse (a bögrém 3 dl-es)
  • kb 10 dkg chorizo vagy ha nem jutunk hozzá, akkor más száraz füstölt kolbász
  • 10 szem koktél paradicsom
  • 2 kisebb kápia paprika
  • só, bors
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 babérlevél
  • ízlés szerinti mennyiségű friss petrezselyemzöld
Az elkészítés menete:
  1. A lencsét alaposan mossuk meg, majd áztassuk be egy éjszakára hideg vízbe.
  2. Másnap főzzük meg annyi vízben, amennyi 2cm-rel van a lencse szint felett :) fokhagymával, babérlevéllel és sóval, borssal ízesítsük. (Ha főzés közben elfogyna a víz, pótoljuk. Ha főzés után marad még víz rajta, azt öntsük le.) Ha megpuhult vegyük le a tűzről és tegyük félre, tartsuk melegen.
  3. A kolbászt karikázzuk fel fél cm vastagságúra és olaj nélkül süssük meg egy serpenyőben. Tényleg nincs szükség olajra a művelethez, hiszen jó sok zsír van a kolbászban.
  4. Vágjuk fel a paprikákat karikára (vagy félkörökre tetszés szerint).
  5. Vágjuk félbe a koktél paradicsomokat. Ehhez a művelethez itt egy trükk: amikor sok koktélparadicsomot kell felvágnunk tegyük a következőt: tegyük a megmosott paradicsomokat egy lapos tányérra, erre borítsunk egy másik ugyanakkora tányért, majd a felső tányért jól leszorítva, a két tányér között vágjuk el egy éles késsel a paradicsomokat. Nem csúszkál, nem vágjuk el a kezünket és rendkívül gyorsan végzünk...
  6. Tépkedjük, vágjuk apróra a petrezselymet.
  7. Állítsuk össze a salátánkat. Kerüljön mind a két adagba paprika, paradicsom, kolbász karika és a végén szórjuk meg a petrezselyemmel, majd kanalazzunk rá a kolbász kisült zsírjából.
Egészséges, tiszta étel, remek táplálék, mely valóban táplál és feltölt. Jó étvágyat!


2014. április 25., péntek

Házi műzliszelet

                                        A következő recept egy újabb nagyszerű lehetőség arra, hogy bemutassam a reggeli igenis lehet változatos. Már régebben is megosztottam Veletek reggeli receptet itt. Miért kéne a bolti műzliszeletet vennünk, (amibe nem mellesleg ki tudja mi van...) ha magunk is könnyedén elkészíthetjük? Az a jó a házilag készültben, hogy azt adunk hozzá amit szeretünk, hogy puha és tömör és van benne "anyag", hogy valóban laktat és nem tartalmaz cukrot. Így, ne fogd vissza magad, olvasd el a receptet, szerezd be a hozzávalókat és készítsd el magadnak, szeretteidnek reggelire, 10 óraira. 
                                        Az én verzióm nem tartalmaz se cukrot, se édesítőt, nekem nem hiányzik- a teákat is üresen isszuk-, de nyugodtan tehetsz bele édesítőt, esetleg mézet 1-2 evőkanállal. A bögre, amit használtam mértékegységnek, 3 dl-es volt.



Hozzávalók: 8 szelethez (egy szelet kb 125 kcal)
  • 1,5 bögre zabpehely
  • fél bögre mandula, dió és török mogyoró keveréke (Te használhatsz bármit, amit jobban szeretsz és olajos mag)
  • fél bögre aszalt sárgabarack, apróra vágva (nyugodtan "kicserélheted" aszalt szilvára, meggyre, almára, mazsolára vagy ezek keverékére, bármire amit szeretsz.)
  • negyed bögre lenmag, szezámmag keveréke (itt is ezernyi a lehetőség: szotyi, tökmag...)
  • egy evőkanál őrölt fahéj
  • egy csipet só
  • 4 dl laktózmentes tej
  • egy nagy tojás

Az elkészítés menete:
  1. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra.
  2. Fog az összes száraz hozzávalót és keverd össze egy tálban.
  3. Egy másik tálban verd fel a tojást egy villával, add hozzá a tejet.
  4. Add a száraz keverékhez a nedveset, majd keverd jól össze.
  5. Sütőpapírral bélelj ki egy 17x 17 cm-es sütőformát (nehogy kétségbe ess, ha nincs pont ekkora. Tedd abba, ami van, maximum kicsit vékonyabb, vagy vastagabb lesz, mint az enyém...)
  6. Öntsd át a masszát a sütőformába és tedd az egészet a sütőbe, légkeveréses módba és süsd megközelítőleg 15 percig. Egy kicsit meg fog emelkedni, ha kész. 
  7. Még melegen szeleteltem 8 egyenlő részre, de ez rajtad áll, hogy mekkora darabokra vágod. Hagyd teljesen kihűlni, fogyasztásig tárold hűtőben, 4 napnál ne tovább.
Én a képeken a hosszúkás szeleteket félbe vágtam, egyből felére csökkentve ezzel a kalória számot is:), de a 125 kcal két kis négyzetre vonatkozik.

2014. április 24., csütörtök

Omlós sertéssült párolt zöldségkörettel

                                 A következő étel nem készül el gyorsan, sőt akkor lesz a legfinomabb, ha hagyunk neki elég időt alaposan megpuhulni és omlósra sülni. Ezért inkább hétvégi ebédnek javaslom, amikor egy kicsit több időnk van a konyhában sürögni, tenni-venni. Aki kipróbálja nem fogja megbánni, a köreten lehet változtatni, de diéta esetén semmiképpen ne cseréljük le steak burgonyára :).

Hozzávalók:
  • 500 g sertés comb filé
  • fél csokor petrezselyem
  • 2 szál kakukkfű
  • egy maréknyi zsázsalevél
  • 1 szál oregánó
  • 5 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • 2 kisebb pok choi
  • 25 dkg vegyes párolni való zöldség (sárgarépa, zöldborsó, zöldbab)

Az elkészítés menete:

1. Sózzuk és borsozzuk meg a húst alaposan.
2. Nyomjuk össze a fokhagyma gerezdeket, de hagyjuk őket a héjukban.
3. Hevítsünk 2 evőkanál olíva olajat egy serpenyőbe és dobáljuk bele a fokhagymákat, majd süssük meg a hús minden oldalát pirosra.
4. Tegyük a serpenyő tartalmát egy hőálló tálba és öntsönk hozzá 2 dl hideg vizet, majd toljuk be a sütőbe, alufóliával fedve 200 fokra sülni legalább 40 percre.
5. Fordítsuk meg a húst de hagyjuk lefedve és süssük tovább, amíg puha, porhanyós nem lesz.
6. Ha megpuhult a hús, akkor vegyük le a fóliát és fólia nélkül grillezzük minden oldalát.
7. Vegyük ki a húst (tartsuk melegen, amíg tálalunk). A szaftot szűrjük át, tegyük kis tálba.
8. Vágjuk apróra a zöldfűszereket és hempergessük meg benne a húst.
9. A zöldségeket pároljuk puhára só és bors hozzáadásával.
10.  Tálaljuk a húst a szafttal együtt vékony szeletekre vágva és mellé a zöldköretet.


2014. április 21., hétfő

Zöldborsó krémleves

                       Ha valaki fogyni szeretne, nem baj, ha odafigyel mit is eszik... De ez nem azt jelenti, hogy nem szabad ennie, sőt  a napi 5x-i étkezés lenne az ideális mindenkinek. A levesek jó választások, ha valaki szeretne jóllakni és alakra is vigyázni. :)
Tavasz van és egyre könnyebben hozzá lehet jutni a zsenge zöldborsóhoz. Ebben a receptben a friss és a fagyasztott változat is megfelel, de ha tehetitek frisset használjatok. 


Hozzávalók 4 személy részére:
  • 500 g zöldborsó
  • 1 dl zsírszegény tejszín
  • 3 evőkanál cottage cheese (ennek hiányában a ricotta sajttal helyettesíthetjük)
  • egy szál újhagyma
  • só, bors
  • "levesbetétenek", díszítésnek borsó levélkék, kacsok
                                                A borsót, újhagymát lábasba tesszük és annyi vízben puhára főzzük, amennyi ellepi. Sózzuk és borsozzuk bőven, ízlés szerint. Hozzáadjuk a tejszínt és teljesen puhára főzzük a borsószemeket. Ezután hozzáadjuk a cottage cheese-t és az egészet turmixoljuk botmixerrel. Visszatesszük a tűzre és megvárjuk, amíg újra felforr. Ha szükséges, még fűszerezzük és, ha nagyon sűrűnek találjuk, akkor adunk még hozzá egy kis vizet.
Ennyi az egész- már tálalhatjuk is, tetejére borsó levélkét hintve, ami természetesen opcionális, de nagyon finom! :)
Igazi tavaszi színek és ízek, próbáljátok ki, ha tehetitek.