A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszert. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 24., vasárnap

Scone vörösáfonya lekvárral

                                  A következő recept nagyon angol elvileg:) gyakorlatilag finom édes, omlós tészta lekvárral és jó minőségű vajjal megkenve. Ugyanakkor lehet sósat készíteni és úgy enni. 

Az angolok délután a tea mellé fogyasztják és mi is uzsonnára ettük. A lekvárt készen vettem és hozzáadtam még egy kis extra szárított vörösáfonyát. Nagyon finom volt érdemes kipróbálni más lekvárral is pl: szilva vagy valamilyen savanyúbb fajtával, amit szerettek. 

A recept alaprecept, mivel én nem szeretem, ezért nem kevertem bele, de lehet hozzáadni mazsolát is. ezer fajtája létezik a scone-nak.

Hozzávalók:

  • 350 g liszt, amibe előre bele van keverve az élesztő
  • 1/4 teáskanál só
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 85 g vaj kockázva
  • 3 evőkanál cukor
  • 175 ml tej
  • 1 citrom leve
  • 1 csipet só
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 1 tojás 

                           Melegítsd elő a sütőt 180 fokra légkeveréses módban. Egy nagy tálban keverd össze a lisztet, sót és a sütőport. Kockánként add hozzá és morzsold szét a vajat, amíg jó kis morzsalékos tésztát nem kapsz. Add hozzá a cukrot is.

                       Langyosítsd fel a tejet mikróban kb. 30 mp-ig ne legyen forró, csak langyos! Add hozzá a citromlevet és a vanília kivonatot. Tedd félre egy percre, ezalatt tedd a tepsit a sütőbe.

                    Készíts egy mélyedést a száraz hozzávalókban és öntsd bele a tejes keveréket. Egy kés segítségével kezd el vágni a tésztát, így keverve össze a hozzávalókat. Egy kicsit ragadósnak tűnhet de ne ijedj meg!

                     Boríts az egészet lisztezett felületre. Lisztezd be jól a kezed és hajtsd a tésztát 2-3- szor össze, amíg egy kicsit puhább nem lesz. Nyújtsd 4 cm vastagságúra a tésztád, ha kell bátran lisztezd a tetejét- alját, hogy ne ragadjon oda.

                    Vedd elő a pogácsa szaggatódat. (A sima szélű jobb, mint a recés vagy hullámos, mert jobban meg tud emelkedni a pogácsánk sülés közben.) Mártsd bele a lisztbe és szaggass pogácsákat a tésztából. Amikor már nem tudsz szaggatni, gyúrd újra össze a maradékot nyújtsd ki és szaggasd újra, amíg van tésztád.

                    Óvatosan tedd a pogácsákat a forró tepsire (amit előzőleg sütőpapírral béleltél) és kend meg a tetejüket a felvert tojással. Süsd őket 10 percig, majd kínáld vajjal és lekvárral. Ha teljesen kihűltek le is fagyaszthatod őket majd, ha kedved támad megenni langyos (160 fokos) sütőben pár perc alatt olvaszd ki és fogyaszd egészséggel!

Ha uzsonnára eszed az 5 órai tea mellé és még az eső is szemerkél tisztára Londonban (Angliában) érezheted magad :).

2013. április 12., péntek

Mákos guba másképpen, avagy szedres- mákos guba

                             A következő receptet a nasütés, a sok megmaradt szikkadt kifli :) és egy magazin ihlette.
A mákos gubát mindenki ismeri, de ez most egy kis csavarral készült, került bele fagyasztott szeder, de természetesen, amibe jó a fagyasztott, abba jó a friss is! SŐŐŐT! 

A hozzávalók 4 személyre:
  • 10 db szikkadt kifli
  • 20 dkg darált mák
  • 15 dkg porcukor
  • 3 tojás
  • 1 egész vanília rúd
  • 8 dl tej
  • margarin a forma kikenéséhez
  • 40 dkg fagyasztott szeder, vagy más kedvünk szerinti gyümölcs
  • csipet só

 Az elkészítés menete:

                           A kiflit karikázzuk fel, a mákot keverjük el a porcukor felével. A tejet a vanília rúd kikapart belsejével forraljuk fel, tegyük félre hűlni.
A tojásokat válasszuk ketté, majd a csipet sóval verjük kemény habbá a fehérjét. Ezután a tojássárgájákat a porcukorral verjük fehéredésig. Ezután öntsük hozzá a kihűlt tejet - a vaníliarudat vegyük ki belőle-, majd öntsük az egészet a kiflikarikákra, szórjuk rá a mákot és keverjük össze. Az egészet tegyük egy tepsibe, majd a tetejére halmozzuk rá a szedret- gyümölcsöket-. Végül fedjük be a tojáshabbal és forró -180 fokos- tepsibe süssük 20-25 percig.

Ajánlom hidegen- melegen:)

2013. március 14., csütörtök

Tavaszi répatorta és muffin

                    Közeledik, közeledik...itt a tavasz, bár most szakad az eső és 20 centis havat ígértek:). No, de a tény az, hogy Március van, és 31-én itt a Húsvét. 
Nemrég volt Marci bátyjának a születésnapja, az ő tiszteletére készítettem el ezt a tortát:). Habár a gesztenyés a kedvence, de olyat más sütött neki. Ez is ízlett mindenkinek, (receptet a márciusi nők lapja konyhája ihlette). Én 18 cm-es formában sütöttem, a arecept 24 cm-est írt, ezért ami maradt muffin formába öntöttem. Locsolóknak, vendégvárónak, vagy gyerkőcöknek uzsonnára kiváló! :)


 Hozzávalók egy 18 cm-es tortához és 4 db muffinhoz:

  • 28 dkg reszelt sárgarépa
  • 20 dkg kristálycukor
  • 3 tojás
  • 13 dkg margarin olvasztva
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 alma reszelve
  • 1 mokkáskanál szódabikarbóna
  • csipet só
  • 6 dkg darált dió
  • 20 dkg finomliszt
  • 3 dkg keserű kakaópor
A krémhez:
  • 25 dkg mascarpone
  • 12 dkg porcukor
  • 3 evőkanál citromlé
A díszítéshez:
  • 25 dkg marcipánmassza
  • narancssárga és zöld ételszinezék
                               A tortaformát kikenjük, lisztezzük, félretesszük. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A margarint a kakaóporral elkecerjük csomómentesen, a tojásokat a cukorral habosra keverjük. Beleszitáljuk a lisztet és a tészta többi hozzávalóját is hozzáadjuk, egy nagy tálban összekeverjük, jó alaposan. A tortaformába, muffinpapírokba öntjük és bedugjuk 20-25 percre sülni. 
                         Ezalatt a marcipánt  két részre osztjuk és megszinezzük a narancssárga, illetve zöld ételszinezékkel. A narancssárgából répákat formázunk, a zöldből pedig "répaszárat". A maradék zöld marcipánt hideg helyre tesszük. 
Amikor átment a tűpróbán a tortánk (tisztán tudjuk kihúzni a fogpiszkálót a sütiből), kivesszük és hűlni hagyjuk. Amikor langyosra hűlt kettévágjuk, majd hagyjuk teljesen kihűlni. 
Mialatt hűl a krém hozzávalóit habosra keverjük habverővel, majd megkenjük a torta alsó felét. 


Ráfektetjük a torta tetejét, majd a maradék zöld marcipánt ráreszeljük nagylyukú sajtreszelőn (így kapunk füvet).


Erre jönnek a répácskák, tetszőlegesen elrendezve.

                        A muffinokat kevesebb ideig sütöttem 10 perc elég volt, mert már meleg volt a sütő. Azokat is dízsítettem. vágtam rájuk egy kis mélyedést és abba tettem a répát, mintha a földből állnának ki. A muffin krém nélkül is megállja a helyét, de tálaláskor kínálhatunk mellé, ha kedvünk tartja.




2013. február 12., kedd

Házi müzli szelet

                                            A következő receptet másodszor készítettem el, az első alkalommal esélyem sem volt lefotózni:). Mivel viszont több embernek is megígértem ezért elkészült még egyszer - és valószínűleg nem utoljára- hiszen nagyon szeretem ezt az egészséges rágcsát. Futtában fogyasztható reggeli. 
Mártogathatod joghurtba, eheted gyümölccsel van összemorzsolod és leöntöd tejjel. A lehetőség számtalan. Készülhet még asztalt gyümölccsel is vagy jó sok mogyoróval, édesebb szájúaknak csokidarabkákkal, olvasztott csokival meglocsolva, vagy az alját csokiba mártva...  



A képeken látható müzliszelet receptje:
  • 10 dkg margarin
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 2 evőkanál lenmag
  • 2 evőkanál szezámmag
  • 3 evőkanál méz
  • 15 evőkanál zabpehely, napraforgómag, tönkölybúzapehely keverék
  • 8 dkg barnacukor
  • 1 evőkanál mazsola
                                    A margarint egy lábosban olvasszuk fel, adjuk hozzá a mézet a cukrot, fahéjat, majd keverjük jól össze. Adjuk hozzá a zabpehely mixet és a mazsolát, keverjük újra össze. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral és simítsuk bele a masszát. Melegítsük elő a sütőt 180 fokosra, majd vegyük lejjebb 160 fokra és süssük 35 percig, hagyjuk kihűlni kissé, majd szeleteljük tetszőleges formájúra.
Aktuális Bálint nap alkalmából meglephetjük vele kedvesünket is egy ágyban elfogyasztott reggeli részeként :)...




2013. február 7., csütörtök

Datolyás pite


                        A következő receptet Nórinak különösen ajánlanám a figyelmébe, aki a nővérem és olyan helyen él, ahol van saját datolyapálma a kertjükben:).
Mivel én nem vagyok hasonlóan szerencsés :) ezért aszalt datolyával dolgoztam, de a végeredmény ESZMÉLETLENÜL FINOM! De senki ne higgyen nekem, próbálja ki. Tegnap tesztelték a barátosnémék, aki nem eszik kenyeret, de ebből a sütiből kétszer is vágott... Szerintem ennél nagyobb elismerés nem is kell :).

A hozzávalók (egy 20 cm-es piteformához) szerintem bőven elég 8 személyre:
A tésztához:

  • a tészta előre elkészített linzertészta- éljen a lustaság:) 

A töltelékhez:
  • 2 nagy tojás
  • egy tálca aszalt datolya
  • 2 dl tej
  • 10 dkg szeletel mandula
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 2 evőkanál barnacukor
  • 2 evőkanál liszt
  • 5 dkg margarin
A karamellszószhoz:

  • 20 dkg barnacukor
  • 5 dkg margarin
  • 250 ml zsíros tejszín



Az elkészítés menete:


                                 A töltelékhez a datolyát kimagozzuk, majd a tejjel összeforraljuk és félretesszük 15 percre (amíg elkészülünk a többi tennivalóval). 
                                   A piteformát kivajazzuk és kilisztezzük, majd a linzertésztát beleterítjük, hagyjuk, hogy túllógjon a széle! Sütőpapírt helyezünk rá és valamilyen nehezéket- szárazbab, lencse, kerámiagyöngy- és vakon kisütjük előmelegített sütőben 180 fokon 15 percig. Kivesszük, levágjuk róla a lelógó tésztát, félretesszük.
                                 A karamellöntethez a hozzávalókat egy lábasban megolvasztjuk és 2 percik főzzük, majd lehúzzuk a tűzhelyről és félretesszük hűlni. Figyelem ujjakra vigyázni:), de ha megég itt a megoldás :)
                                       A megpuhult datolyát turmixgéppel összezúzzuk, majd hozzáadjuk a margarint, a cukrot, lisztet, szódabikarbónát, összekerjük. Majd hozzáadjuk egyenként a tojásokat, legvégül a mandulát (keveset tegyünk félre díszíteni) is beleforgatjuk. 
A tészta tetejére karamellszószt öntünk, majd megtöltjük a töltelékkel és a sütőbe toljuk (légkeveréses fokozat 160 fok) 15 perc.
Tálalás előtt langyosra hűtjük és karamellszósszal meglocsolva, porcukorral, mandulával meghintve fogyasszuk! :)




2013. február 4., hétfő

Tejberizsből finomat

                                      A tejberizs önmagában is nagyon finom és egyszerű édesség, azonban most engedjétek meg, hogy egy olyan receptet mutassak, amivel elegánsabbá és gazdagabbá tehetitek!


Nincs másra szükség, mint három alkotóra: tejberizs (finom vanília magokal ízesítve), szederre, ami lehet fagyasztott és friss is, és mascarponéra.
                                     Mennyiséget nem írok, hiszen mindenki annyit készít belőle, amennyihez kedve van. (Tejberizs alaprecept: rizs, dupla mennyiségű tej, cukor és vanília rúd kikapart magja).



Az elkészítés menete:

Előveszünk egy szép fagylaltoskelyhet és az aljára kanalazunk 2 evőkanálnyi szedret. Erre jön a lehűtött tejberizsből 3 evőkanál, majd a tetejére 1 evőkanál mascarpone és legvégül szederrel díszítjük.
aki gondolja megszórhatja porcukorral is, de szerintem erre semmi szükség. Jól behűtve tálaljuk. Egyszerű könnyű, egyszerűen elronthatatlan és megúnhatatlan. :)




2013. január 28., hétfő

Gyömbéres, brutál csokis torta :)

                             A következő receptet Gordon Ramsay Vasárnapi ebéd c. könyve ihlette :).  Aki nem szereti a brutálisan tömény csokoládé ízt, az most ne olvassa tovább csak nézegesse a képeket, hátha kedvet kap hozzá :). Az biztos, hogy két villahegynyi falat és elég volt aznapra az édesség!

                       A tortát kissé átalakítottam, nemcsak gyömbéres kekszet tartalmaz (kiváló lehetőség felhalmozódott mézeskalács készletünk felhasználására), hanem tettem hozzá, a töltelék alá apró darabokra vágott kandírozott gyömbért is. Jelentem igen egyedi ízt kaptam, fantasztikus és máskor is meg fogom sütni. Sok mindenkinek, (6-8 főnek is akár!) jut belőle, mert ebből nem lehet egyszerre sokat enni!

Hozzávalók (18 cm átmérőjű tortaformához):
  • 150 g darabokra aprított gyömbéres keksz
  • 50 g olvasztott margarin
  • 250 g mascarpone
  • 125 g tehén túró
  • 2 nagy tojás
  • 35 g kristálycukor
  • 100 g olvasztott fekete csokoládé
  • 2 teáskanál keserű kakaópor
  • 5 dkg kandírozott gyömbér apróra vágva
                            A sütőt előmelegítjük 190 fokra. A kekszet konyharuhába tesszük és amivel érjük ütjük. Aki annyira el van kényeztetve, hogy van turmixgépe abba is teheti és összetörheti apróra úgy is a kekszet. Keverjük el az olvasztott margarinnal és nyomkodjuk a tortaforma aljára. Tegyük be a 180 fokra előmelegített sütőbe és süssük 10 percet, majd vegyük ki és csavarjuk le a a sütőt 160 fokra. 
                           Állítsuk össze a krémet: keverjük ki robotgéppel a tojást a cukorral fehéredésig. Adjuk hozzá az olvasztott csokoládét, és végül a többi hozzávalót is szép simára. A kekszes alapra szórjuk rá a gyömbér darabokat, majd öntsük rá a krémet, simítsuk el.
Tegyük a sütőbe és süssük 60-70 percen keresztül, egészen addig, amíg megmozgatva csak a közepe remeg. 
Vegyük ki, futassunk körbe egy kést az oldalán és tegyük félre kihűlni, majd egy egész éjszakára a hűtőbe. 
Másnap óvatosan vegyük ki a formából és szeleteljük. Igazi íz robbanás, minden elfogyasztott szelet után ígérje meg mindenki, hogy csinál 10 guggolást és 10 felülést :). Nem tudom hány kalória egy szelet, de brutál csokis... :)



2013. január 21., hétfő

Almás keksz

                                                 Amint ígértem, jön még egy almás recept, de aki szeretne még egyet :) itt megtalálja :). Szóval maradjunk most ennél a keksz receptnél, ami ropogós, almás és fahéjas egyszerre. Ehhez a recepthez az almát szárított formában használjuk, nem árt egy kis változatosság :). 


Hozzávalók (kb. 26-28 kekszhez):


  • 25 dkg margarin
  • 10 dkg barnacukor
  • 30 dkg sima fehér liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1-2 teáskanál őrölt fahéj
  • fél teáskanál őrölt szegfűszeg
  • csipet só
  • a tetejére: pár szelet (vagy evőkanál, ha kockázott) aszalt alma, kevés őrölt fahéj.
Az elkészítés menete:

                             Előkészítem, és sütőpapírral kibélelem a tepsit. A sütőt előmelegítem légkeverésen 160 fokra (sima sütés 180 fok). 
A vajat habosra keverem a kétféle cukorral és egy csipet sóval. Hozzáadom az átszitált lisztet, sütőport, a fűszereket, majd összekeverem, végül kézzel gyorsan összedolgozom. Diónyi gombócokat gyártok, tepsibe pakolom egymástól pár centire. A "golyókat" vizezett villával lenyomkodom és a tetejére teszem az aszalt almát, amiket előtte darabokra törtem.

Ezután lefedem sütőpapírral a kis korongokat és betolom a sütőbe. Amikor félig megsült leveszem róla a papírt, és készre sütöm. 
Kihűtöm és zárható fedelű dobozba teszem. Ropogós és egyben puha is nagyon- nagyon finom! :)




2013. január 18., péntek

Almáspite

                    Aki az almát nem szereti, az most ne is olvasson tovább :) A következő két recept, almás recept lesz.

Az első egy igazi klasszikus: az almáspite. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg féle változatát sütjük.
Egy azonban azt hiszem közös: az alma, a fahéj és az omlós tészta. Amikor sül, már mennyei az illata és amikor még melegen felvágjuk... hm.

Egyszóval ez nagy kedvencem és ezúttal egy kis diót is csempésztem bele :).




Hozzávalók a tésztához: 

  • 300 g liszt 
  • 1 evőkanál cukor 
  • 1 csipet só 
  • 175 g a hűtőből kivett margarin, azaz hideg! 
  • 6 evőkanál hideg víz 
  • a tetejére egy felvert tojás.


Hozzávalók a töltelékhez:

  • 4 nagy golden alma
  • 2 nagy idared alma
  • fahéj
  • frissen őrölt szerecsendió (ízlés szerint, én 4x húztam végig a reszelőn)
  • barnacukor
  • 2 evőkanál liszt
  • egy maréknyi dió



Az elkészítés menete:

                         A tésztához összemorzsoljuk a cukrot, az átszitált lisztet, a sót és a margarint.  Ezután annyi jeges vizet teszünk hozzá, amíg összeáll a tészta. Ezután elfelezzük és letakarva a hűtőbe tesszük. 

                      Az almákat kimagozzuk, meghámozzuk és apró kockákra vágjuk. Leöntjük a citrom levével. A cukrokat, szerecsendiót, fahéjat lisztet összekeverjük egy tálba és hozzáadjuk az almát, diót. 

Kivajazzuk- lisztezzük a pite/torta-formát, vagy amink van. 
                         A tészta egyik felét kinyújtjuk és a formába tesszük (a szélét is "kibéleljük" a tésztával). Ezután hozzáadjuk az almákat, úgy hogy főleg középre halmozzuk. A tészta szélét megkenjük a tojással és ezután a maradék tésztát is kinyújtjuk és a töltelékre tesszük. Jól összenyomkodjuk a széleket, majd újra hűvös helyen pihentetjük 10 perce, amíg előmelegítjük a sütőt. 
A pite tetejét megszurkáljuk villával néhány helyen, majd megkenjük a tojással, és ha gondoljuk megszórhatjuk egy kis cukorral, ami sütés közben szépen megkaramellizálódik, de ez el is hagyható.

180 fokos előmelegített sütőben, légkeveréses fokozatban- már, ha van ilyen- 60- 75 percig sütjük. 
Miután megsült, kicsit hűlni hagyjuk. Minél tovább hagyjuk hűlni, annál biztosabbak lehetünk benne, hogy a vágott szelet egyben marad. 
Ezután tálald ízlés szerint, teljesen hidegen, langyosan, vaníliafagyival, karamell öntettel, vanília öntettel, vagy csak egyszerűen egy villával... :)  



2012. június 20., szerda

Egzotikus- epres pohárkrém

Egzotikus, márha lehet még a kókuszt egzotikusnak nevezni.... Anyukámtól kaptam ezt a receptet, 9 másik epres recept mellett. Illik ide, hisz szezonja van és mert más gyümölccsel is el lehet készíteni.

Ez tulajdonképpen egy pohárból kanalazható finomság, amit, ha jól behűtünk kiválóan beválik egy nyári vacsora végén....



A hozzávalók 4 személyre:

  • 400 ml kókusztej
  • 400 ml tej
  • 4 evőkanál kókuszreszelék, plusz a tetejére ízlés szerint
  • 400 g friss, finom, édes eper
  • 9 levél lapzselatin
  • 1 evőkanál vaníliakivonat
  • 3 evőkanál kristálycukor
  • 2 csomag vaníliás cukor

                A tejet a kókusztejjel felforraljuk, hozzáadjuk a vaníiláscukrot, -kivonatot, kristálycukrot, majd félrehúzzuk hülni. 
Ezalatt a lapzselatint beáztatjuk hidegvízbe (csomagolási utasítást követve), kinyomkodva a langyos tejkeverékhez keverjük a kókuszreszelékkel együtt, majd megvárjuk, amíg elkezd dermedni. 
                     Az epret megtisztítjuk és negyedekre vágjuk. Előkészítjük a poharakat, kelyheket és az alsó harmadába teszünk a felvágott eprekből. Így:



              Ezután a félig megdermedt krémet kanalazzuk rá, majd tegyük vissza a hidegre. Hesegessük el a hivatlan eperevő legyeket...az én konyhámban van egy elég nagy és ha nem figyeltem volna, nem maradt volna mit a tetejére kanalazni:).


           Miután teljesen megdermedt a krém szórjuk meg kókuszreszelékkel és halmozzunk a tetejére szintén epret.
Jól behűtve, hidegen fogyasszuk!





2012. június 1., péntek

Túrókrémes, gyümölcsös batyuk

                   A következő recept azért jött létre, mert muszáj elkezdeni kienni a fagyasztóból a dolgokat, hiszen már nem bírom erővel sem rá(rúgni)csukni az ajtót :). 
Szóval kivettem egy csomag rétestésztát, fagyasztott gyümölcsöket és elkészítettem ezt az igazán könnyed és nyarat idéző desszertet:). 

                     Nyáron el lehet készíteni friss gyümölcsökből is. El is lehet hagyni a rétestésztát, poharakba töltve a túrós vaníliás krémet a tetején a gyümölcsökkel, vagy akár rétegezve is, jól behűtve kiskanállal tálalva:). Legközelebb én is kipróbálom így.



A hozzávalók 12 batyuhoz:

  • fél csomag leveles tészta
  • 600 g fagyasztott gyümölcs (én 300g málnát és 300g vegyes erdei gyümölcsöt használtam)
  • 500 g túró
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 csomag vaníliás puding
  • 1/2 l tej
  • porcukor a tálaláshoz
              Az egy csomag leveles tésztát félbe vágtam keresztben, majd az egyik felét félretettem (nem lesz rá szükség), a másik felét még egyszer félbevágtam keresztben, így egyenlő négyzeteket kaptam. Elrendeztem szilikon muffin formákban, kibélelve, mint egy kicsi kosár.  
            A pudingot megfőztem majd a túróhoz kevertem és a tészta kosárkákba töltöttem, betoltam a sütőbe és légkeveréses fokozaton 150 fokon szép lassan megsütöttem a tésztát. Mikor már kezdett szép aranybarnává változni a tetejükre kanalaztam egy evőkanálnyit (ízlés szerint kettőt) a gyümölcsökből.
Visszatoltam a sütőbe még 2 percre, majd porcukorral meghintve tálaltam.

Óvatosan szedjétek ki a formából, mert szétszakadhat a tészta és nagyon forró :)...! A maradékot hűtőben lefedve tároltuk és másnap is ízletes volt hidegen, sőt!:)



2012. május 22., kedd

Bögrés- banános :)

                 A következő süti találó neve a mértékegységből jött, nem kell aggódni a bögrét nem kell belesütni:). Az eredeti (amerikai) recept csészét ír, de mivel nekünk nincs csészénk, bögrével oldottam meg, ezáltal az adag a kétszerese lett, de nem gond ugyanis ebből nem lehet annyit sütni, amennyit nem lehetne elpusztítani:).
                    Azért nem írom, hogy miben süssétek, ha ki akarjátok próbálni, mert lehet, hogy lefelezitek vagy amúgy sincs olyan formátok, ezért azt ajánlom, hogy keverjétek ki a tésztát és nézzetek utána mibe fér bele, számoljatok azonban azzal, hogy sütés közben meg is emelkedik, tehát ne töltsétek csurig.



Hozzávalók:

  • 1,5 bögre jó érett banán püré, (villával törjétek össze)
  • 2 teáskanál citromlé
  • 3 bögre finomliszt
  • 2 bögre barnacukor
  • 1/8 bögre fehér "rendes" cukor
  • 3 nagy tojás
  • 1 csomag vaníliáscukor
  • 1 csipet só
  • 1,5 teáskanál sütőpor
  • 3 evőkanál tejföl
  • 3/4 bögre puha margarin
                       A banánokat villával pürésítsd majd a citromlevet hozzákeverve tedd félre. Kis tálba szitáld át a lisztet a sütőporral és a sóval majd ezeket is tedd félre. Egy nagy tálba verd fehéredésig a tojásokat a cukrokkal, majd tedd hozzá a margarint és azzal is keverd jól össze. Ezután a banánpürét és a tejfölt is add a masszához, végül óvatosan add hozzá a lisztes keveréket. Csomómentes egynemű masszát kell, hogy kapj. 
                   Ha ezzel elkészültél válaszd ki a megfelelő méretű sütőformát béleld ki sütőpapírral vagy vajazd és lisztezd ki. Öntsd át a masszát és tedd be 180 fokos, előmelegített sütőbe kb. 1 órára, de mindenképpen ellenőrizd tűpróbával, mielőtt elzárod a hőt:).
                        Ha kibírod addig, várd meg amíg kihűl, majd szeleteld. Érdemes kipróbálni nutellával megkenve banánkarikákkal a tetején:) Hmmm, nagyon ott van:).



2012. április 17., kedd

Palacsinta másképpen


               Talán emlékeztek, nem is olyan régen írtam egy amaránt nevű csodagabonáról, ami nagyon egészséges és számos módon fel lehet használni... Aki nem emlékszik, netán lemaradt róla annak itt egy kis segítség, hogy pótolhassa:) 
Íme az ígért recept pattogatott amaránt maggal. Első hangzásra furcsa lehet, de az ízén nem érezni. Komolyan, tapasztalatból mondom... Az amaránttal a lisztet pótoltam 50%-ban. 

A recept hozzávalói 12 kicsi palacsintához:

  • 3 db tojás
  • 6 evőkanál finomliszt
  • 7 evőkanál pattogatott amaránt mag
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2 dl tej
  • 1/4 teáskanál sütőpor
              A tojásokat szétválasztottam és a fehérjéket kemény habbá vertem. A lisztet átszitáltam a sütőporral, hozzá kevertem az amaránt magot és a cukrot, majd a tejjel és a tojássárgájával csomómentesre jól összekevertem. 
A masszához forgattam óvatosan a tojáshabot és olaj nélkül kis palacsintákat formázva kisütöttem őket.
Ugyanúgy viselkedik, ( már ha tud viselkedni egy massza) mint a szokványos palacsintatészta. 
Meg lehet tölteni, leönteni, hidegen- melegen ajánlani egy kiadós (krém)-leves után!

2012. április 10., kedd

Kakaós-meggyes muffin

               


           A megúnhatatlan, elronthatatlan (,már ha van egy jó recept a kezünkben) MUFFIN, CUPCAKE, édes kis semmiség:).
                Lehet, hogy sokan tudjátok, de azok kedvéért, akik nem, leírom, hogy miért cupcake a muffin külföldön:). A magyarázata nagyon egyszerű, külföldön (pl.: Amerikában) a receptek minden hozzávalót csészében adnak meg, azaz végy két csésze lisztet. És lévén, hogy a csésze ott cup névre hallgat, ez egy cupcake, azaz csészesüti:).
                A következő recept, egy azok közül, amelyek nem szárazak és nem kell melléjük meginni egy bögre tejet, vizet... Ajánlom mindenkinek kipróbálásra, meggyszezonban szigorúan friss meggyből! Vendégségbe, grillpartyra, lánybúcsúra (mondjuk akkor szórjuk be csillámmal, vagy tegyünk rá pink mázat:)), előételnek, vagy csak önmagunk megjutalmazására. :) 

Hozzávalók 24 kis muffinhoz: 
  • 20 dkg liszt 
  • 20 dkg cukor 
  • 2 db tojás 
  • 5 dkg Rama margarin 
  • 5 dkg holland kakaópor 
  • 2 dl meggybefőtt lé 
  • 1 csomag vaníliás cukor 
  • 1 csomag sütőpor 
  • 3 nagy evőkanál meggy

              A cukrot a vaníliás cukorral és a tojásokkal felverjük, hozzáadjuk az olvasztott margarint, a lisztet, a sütőport és a kakaóport. Csomómentesre keverjük a meggybefőttlével, meggyel és a masszát a muffinpapírokkal bélelt tepsibe töltjük, majd a 180 fokra előmelegített sütőbe rakjuk, és kb. 15-20 percig (tűpróbáig) sütjük.
                 Egyáltalán nem fojtogatóan édes, nagyon finom! Rajta hát!





2012. április 8., vasárnap

Gesztenyés roló húsvéti kiadásban:)

                       Nos Húsvét vasárnapja lévén egy igazi húsvéti finomságot szeretnék megosztani veletek. Ez is , (mint a legtöbb receptem) rém egyszerű és gyorsan megvan. 
A locsolkodók biztosan örülnek ennek a könnyű desszertnek, rajta hát ne fosszátok meg őket ettől:) (Egyébként az ötlet a http://www.hungryhappenings.com/-ról való, első látásra szerelem:)) 




                       A forma beszerzésével volt egy kis gondom, hiszen még régebben sajtosrolóhoz kerestem rolóformát, amit végül itthon nem, de Münchenben sikerült beszereznem:). De ehhez a recepthez az nem jó, hiszen répa formát kell kivitelezni, így kreatív anyukámmal összefogva kitaláltuk, hogy alufóliából is könnyen lehet tölcsérformánk. Igen ám, de nem kéne, hogy ráragadjon...Erre is van megoldás: SÜTŐPAPÍR, nem tudom ki találta fel, de szerintem sokszor csuklik, hiszen szinte minden sütésnél áldom a nevét, remek találmány:).

Na szóval, alufóliából kis tölcsérformákat hengergetünk kb. 10 cm hosszúakat és mindegyikhez vágunk egy kis négyzet alakú sütőpapírt, hogy be tudjuk vele tekerni, szintén tölcsér alakban. Készítsünk el ezekből 5 db-t.

A többi hozzávaló: kb. 15 db répácskához

  • 1 csomag készen vett levles tészta
  • 250 g gesztenye massza
  • 1 tubus tejszínhab, avagy mi is felverhetjük, készíthetjük
  • 1 egész tojás, vagy egy mokkáskanálnyi narancssárga zselés ételszínező + 2 dl víz (Azt nem mondom, hogy mindenki tart otthon ételfestéket, de ha nincs az sem baj, hiszen elég csak lekenni egy tojással és akkor is gyönyörű, répához hasonló színe lesz:))
  • mentalevél a díszítéshez

         A levelestésztából 15 egyenlő vastagságú (kb. 2cm) csíkot vágunk. A csíkokat meghengergetjük és a sütőpapírral bevont forma köré tekerjük úgy, hogy ne legyen rés. Ezután, ha nincs ételfestékünk bekenjük a felvert tojással és betesszük sütni 180 fokos sütőben légkeveréses fokozaton 10-12 percre. 
Miután megsültek óvatosan lehúzzuk a formáról és amennyiben ételfestéket használunk, szép egyenletesen, ecset segítségével befestjük a répáinkat.

        Ezután félrerakjuk hűlni őket és bekeverjük a krémet. A gesztenyemasszát áttörjük és tejszínhabbal összekeverjük, hogy szép egységes, könnyű, selymes krémet kapjunk. Ne legyen nagyon tejszínhabos, de ne is csak sima gesztenyemassza legyen:) Egyszóval érzéssel.
Amikor ezzel készen vagyunk nyomózsába töltjük és a kihűlt "répákba" nyomjuk. A végébe mentalevelet szúrunk ez lesz a zöldje.

            Ez a recept elkészíthető sós töltelékkel is pl: tojáskrémmel, tonhalsalátával, pástétommal és ekkor a mentalevél helyett petrezselyem zöldjével, kaporral díszítjük. 
Elronthatatlan és igazi művészet, jó szórakozást, kellemes ünnepet!




2012. április 2., hétfő

Tavaszi epres tortácskák

                  A következő recept nemcsak nagyon mutatós, de nagyon egyszerűen el is készíthető! A vendégeinknek, családunknak persze nem kell elmesélnünk, hogy hipp-hopp megvan ez a remek, könnyű, csábító finomság, hagyjuk, hálálkodjanak csak, amiért ennyit dolgoztunk Értük! A titkot pedig tartsuk meg magunknak:).

Hozzávalók 3 tortácskához:

  • készen vásárolt piskótalapok (én csokisat és simát használtam, de elkészíthetjük a piskótát mi magunk is, de akkor már időigényesebb a dolog...)
  • 15 szem eper
  • 2 evőkanál mascarpone 
  • natúr joghurt (2dl)
          A piskótalapokból egy bögre, pohár vagy egyéb kiszúró segítségével 5cm átmérőjű karikákat szaggatunk, a 3 tortához 6 db-ot.
           Az eperből és a natúr joghurtból  epres joghurtot készítünk az alábbiak szerint. Az így elkészült joghurtot összekeverjük a mascarponéval és nyomózsákba töltjük.
           A piskótalapra a nyomózsákból krémet adagolunk, majd a megtisztított epret negyedekbe vágva  bele állítjuk a krémbe. Erre helyezzük a másik tortalapot, nyomunk rá még egy kis krémet és díszítjük egy félbevágott eperrel.  
Én nagyon szeretem az ilyen egyszerű és könnyű, nem fullasztóan krémes desszerteket.




2012. március 31., szombat

Húsvéti fészkek

                    A húsvéti asztal nem csak a menü miatt okoz sokszor fejtörést a háziasszonyoknak, hanem bizony a díszítése miatt is. Persze könnyen fel lehet dobni egy csokor friss virággal, ami nem csak jól mutat, de finom az illata és egyet jelent nálunk a Húsvéttal:). 
De bizony, ha olyan kicsi az asztalotok, mint nekünk, akkor luxus virággal elveni a helyet az ételek elől:), erre az esetre (no és nem utolsó sorban, mert isteni édesség) alkottam meg, és osztom meg veletek a következő receptemet. A képek magukért beszélnek! Próbáljátok ki és dobjátok fel velük az asztalt:). Kettő az egyben: dísz és finom, ráadásul sütni sem kell hozzá...
Én kétfélét készítettem az egyik fajta puffasztott rizsből, a másik pedig zabpehelyből készült, de szerintem még jó lehet kukoricapehelyből is!


Puffasztott rizses változat marcipán tojásokkal




Hozzávalók 5 db (puffasztott rizs) fészekhez:
  • fél tábla 70%-os étcsokoládé
  • fél zacskó vaníliás cukor
  • 3 evőkanál főzőtejszín
  • 12 evőkanál puffasztott rizs (muffin formánként két- és egy kicsi evőkanálnyi) zabpehelyből ugyanez az adag, kb 2 evőkanál/muffin forma
A töltelékhez:
  • 6 evőkanál kókuszreszelék
  • 1 csomag csokipuding
  • 2 evőkanál kristálycukor
  • 2 dl tej
  • 3 dl kókusztej
  • zöld ételszínezék
  • marcipán tojások ízlés szerint
                   A csokit a tejszínnel és a vaníliás cukorral vízfürdő felett felolvasztom. A szilikon muffin formákba kimérem a puffasztott rizs/zabpehely adagokat és rákanalazok 2 evőkanálnyi olvasztott csokit minden adagra. Jól összekeverem, hogy mindenhol befedje a csoki a rizst/zabpelyhet. Eloszlatom a formában, úgy hogy az alja ne legyen lyukas, és az oldalára is jusson. Amikor ez kész, egy éjszakára hűtőbe teszem. Másnap óvatosan kiszedem a fészkeket egy tálcára.
                A pudingot elkészítem és a fészkekbe adagolom, kb félig töltöm ki vele. A tetejét megszórom zöldre színezett kókuszreszelékkel és erre ültetem a tojásokat.
Érdemes kipróbálni, az apróságok el lesznek ájulva, a nagyobbak szintén:). 
Szerintem még ajándéknak is kiváló ötlet, vagy a locsolóknak ebben a fészkecskében adni át a piros tojást :).

Örömteli készülődést kívánok!


A zabpelyhes változat színes tojásokkal

2012. március 28., szerda

Húsvétváró répatorta


              
            Végre megállíthatatlanul tör előre a tavasz! Megjelentek az illaos virágok, kibújtak az újhagymák a föld alól, újra élénk zöldek a fűszernövények! 
                     Közeleg a Húsvét is és ha Húsvét akkor sonka és tojás, no meg a torma, bárány, újkrumpli, sárgarépa. Édességek, torták, eper, tejszínhab, csoki, tojáslikőr....
Remélem receptjeimmel hozzájárulok az örömteli készülődéshez, és sokan kipróbáljátok őket! 


              Az első húsvéti recept, amit megosztok Veletek, egy sütemény, méghozzá a RÉPA TORTA. Mivel ilyenkor a lányos házaknál előfordulnak vendégek locsolkodás, no és öntözés végett :) és a család is összegyűlik ezért remélem adok néhány hasznos receptet- tippet, hogy mivel kínáljátok őket, dobjátok fel a jól bevált ünnepi menüsort:).

             A répatorta abszolút illik az ünnepi hangulathoz és remekül díszíthető többféleképpen is. Éppen ezért szeretném bemutatni Nektek egy pár, általam készített díszítési formát, hogy ne csak az unalmas cukormázas bevonattal tudjuk elbűvölni a családot, vendégeket! De ha most sütitek meg, és nem vártok vele az ünnepig, abszolút segít ráhangolódni az ünnepvárására is:).
               Először is megsütöttem a tortát a következő recept alapján egy 28 cm átmérőjű kapcsos tortaformában:

  • 4 egész tojás
  • 10 dkg olvasztott margarin
  • 3dl cukor
  • 1,5 teáskanál szódabikarbóna
  • 2 teáskanál fahéj
  • 2 csomag vaníliáscukor
  • 3 dl liszt
  • 3 evőkanál mascarpone
  • 50 dkg rizsnek megfelelő durvára darált dió (nincs mérlegem így a poharas mérőkén mértem ki)
  • 5 db (közepes) sárgarépa reszelve
                 A tojásokat szétválasztom. A sárgáját a cukrokkal fehéredésig keverem. Hozzáadom a mascarponét és a szódabikarbónával, fahéjjal elkevert lisztet hozzászitálom. Ehhez a masszához adom a reszelt répát, diót és ezekkel is jól összekeverem a robotgéppel.
A fehérjéket felverem kemény habbá egy csipet sóval és óvatosan a masszához adom, ügyelve, hogy ne törjem nagyon össze, alulról felfelé keverve, de azért nem kell túlaggódni! 
                      Az egészet egy sütőpapírral kibélelt tortaformába öntöm és a 180 fokosra előmelegített sütőbe teszem, 150 fokon készre- tűpróbáig sütöm.
Miután megsült kiveszem a sütőből és a formában hagyva megvárom, amíg kihül. (Apropó, ha valakinek van ötlete arra, hogy a répatortáimban miért feketedik meg a dió várom a hozzászólásokat kommentekben:).)
Ezután kezdhetjük a díszítést :) 

Répatorta A'la Nature
 Szóval a fent látható kép volt a kiindulás, erre próbáltam variációkat, meg is lehet porcukrozni és jöhet rá a répa marcipán:).

Répatorta cukormázzal
 A fenti képen cukormázat tettem a répatorta tetejére és egy kis frissen szedett mentát. A cukormázat tubusból nyomtam rá (Dr. Oetker termék) ez így volt a legegyszerűbb, de aki nagyon elszánt készítheti maga is:).

Répatorta mascarponés krémmel
 A következő megoldás a mascarponés krém, melyet több recept is ajánl a répatorta tetejére. Én egy szelethez 2 evőkanál mascarponét kevertem ki egy fél citrom levével és egy fél csomag vaníliáscukorral szép simára és ezt kanalaztam a tetejére. Került rá még némi reszelt répa és menta a színe és az illata kedvéért :).

Répatorta darált dió kéregben
 A fenti képen látható szeletethez durvára daráltam egy marék diót. A tortaszeletet vékonyan bekentem baracklekvárral és erre szórtam a diót..

Mandulás répatorta
És végül a legutolsó képen mandulaszeleteket szórtam a baracklekvárral vékonyan megkent torta tetejére. Mennyei!

Szóval most van egy kevés répatorta nálam jön valaki segíteni megenni?:)

2012. január 31., kedd

Marlenka

               A Marlenka egy igen elterjedt édesség, szinte az összes kávézóban, pubban, étteremben, büfében lehet kapni.
A reklámja alapján régi, ó-örmény recept. A hivatalos honlapon azonban fent van a recept ( itt ) (az ó-örmény nagyik nagy bánatára :), én örömömre), ami alapján ki is próbáltam.
                   Nem mondom, hogy nem kell hozzá sok idő, de amíg fő a krém, pihen a tészta lehet mással foglalkozni...
Egy kicsi módosítást elkövettem itt- ott, így az én általam kipróbált és tapasztalt receptet osztom meg.
              Javaslom a krémmel kezdeni az egészet, ugyanis 3órán keresztül kell főzni a sűrített tejet. Semmi pánik:) csak akkor álljunk neki ennek a receptek, ha kipihentek vagyunk és ráérünk:)! A végeredmény megéri, de csak másnap élvezhetjük, ugyanis egy éjszakát pihen a hűtőben a kis drágaság:).



Hozzávalók a krémhez:
  • 200 g margarin
  • 4, 5 dl tej
  • 1 zacskó vaníliás pudingpor
  • 1 üveg sűrített tej (365 ml volt, amit én használtam)
  • 4-5 evőkanál édes morzsa (a tésztalap széleit, amiket levágtam sütés után lereszeltem, daráltam és abból tettem bele)
  • egy marék darált törökmogyoró
  • 5 evőkanál kristálycukor
                  A sűrített tejet feltettem főni egy lábosba, és annyi vizet öntöttem rá, hogy ellepje egészen. 3 órán keresztül főztem, közben pótolva a vizet, ami elpárolgott róla. 
                  Elkészítettem a pudingot, de csak 4 dl tejet használtam hozzá! Amikor letelt a 3 óra a sűrített tejet üvegestől lehűtöttem, majd tálba öntve hozzáadtam a margarint és jól összekevertem, míg egynemű anyag nem lett belőle. 
Hozzákevertem a cukorral ledarált törökmogyorót, a pudingot és a "sütiszélmorzsát" is. 
Hideg helyre félretettem, hogy kenhető sűrűségű krémet kapjak, mire összeállítom a süteményt, ha szükséges lehet hozzá adni még édes morzsát, vagy darált kekszet is.


Hozzávalók a tésztához:
  • 70 dkg liszt
  • 10 dkg margarin
  • 25 dkg cukor (fele- fele arányban tettem bele barnát- és fehércukrot)
  • 2 egész tojás
  • 2 evőkanál méz
  • 2 teáskanál ecet
  • 0,5 dl víz
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 2 marék dió
                  A margarint a cukorral és a mézzel kikevertem habosra. Az ecetet, szódabikarbónát és a vizet egy magas falú pohárba összeöntöttem, jól felpezsegett és ezt is hozzáadtam a margarinos masszához. A lábas fölé tettem, (amibe a krém főtt) és kevergetve addig főztem, amíg egy kicsit elkezdett barnulni. Ekkor levettem a meleg lábosról és tovább kevergetve hozzáadtam a lisztet. Az így kapott masszát jól kikevertem és betettem letakarva a hűtőbe kb. 10-15 percre (,hogy könnyebb legyen nyújtani).
                      Amikor a tészta kihűlt 8 egyenlő részre osztottam és egyenként késhegynyi vékonyságúra nyújtottam. Egy félbehajtott A/4- es lap segítségével téglalap formájúra vágtam és előmelegített, sütőpapírral kibélelt tepsiben 3, 4 perc alatt kisütöttem őket. 
Mikor ez elkészült kisütöttem a megmaradt széleket is, amiket ledarálva 5 evőkanállal a krémhez adtam, a többit félretettem.
A diót ledaráltam és a darált "sütiszélmorzsához" adtam. (Ez megy a tetejére a kész süteménynek).
                   Ezek után összeállítottam a süteményt: minden lapot megkentem krémmel, majd újabb lapot tettem rá, addig, amíg el nem fogytak a lapok. A tetejére és az oldalára körbe krém került, amit megszórtam, befedtem a diós morzsával. Az egészet egy éjszakára letakarva- , hogy ki ne szárdjon hűtőbe tettem és tálalás előtt olvasztott csoki csurgattam rá.