2013. február 19., kedd

Citrom lekvár

                                   A következő recept egy magazinból való, követtem szorgosan (rám nem jellemző módon), mindent betartottam DE nem lett elég sűrű, szóval kb. dupla adag cukor kell bele, vagy még több főzésidő, hogy besűrűsödjön még jobban.
A lényeg, hogy megosztom Veletek, mutatni jól mutat:). Aki szereti a kicsit kesernyés ízvilágot, annak tuti recept. 
Próbáljátok ki és döntsétek el magatok:).


                                         A citromokat alaposan megmossuk, az esetleges szárukat eltávolítjuk. Egy lábasba tesszük és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi (a vizet főzés közben folyamatosan pótoljuk). Addig főzzük, amíg a citromokat villával szét nem tudjuk nyomkodni. Ekkor feldaraboljuk ízlés szerinti darabokra, majd visszatesszük a főzőlébe -héjával együtt-, hozzáadjuk a cukrot és a dzsemfixet. Addig főzzük, amíg hideg tányérra cseppentve a teteje azonnal meg nem bőrösödik.


                Ha ezzel megvagyunk, sterilizált üvegekbe töltjük és rögtön lezárjuk. A sterilizálástól nem kell megijedni, mossuk el alaposan az üvegeket, majd tegyük forró sütőbe száradni. 


                                           A képen látható csatosüveggel vigyázzatok! Ugyanis az enyémre úgy rácuppant, hogy két férfi ember ereje kellett, hogy ki tudják nyitni. Mondjuk az öcsémnek egy kis esze is volt :), késsel alányúlt, de előtte mindkét játékos majdnem letépte a kis gumi fület... Úgyhogy óvatosan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése